2011. szeptember 22., csütörtök

777ALAJE 5.rész

     alaje_symbol.jpg
777ALAJE TANÍTÁSAI
( Ötödik rész)

(Szeretnénk a szöveget eredeti állapotában meghagyni úgy, ahogyan ALAJE lefordíttatta nekünk magyarra. Így hiteles.  Nézzük el neki a sok szóismétlést, és inkább a mondanivalójára koncentráljunk. Csak olyan helyen finomítottunk, ahol valóban szükséges volt.)

Üdvözletem, Alaje vagyok a Plejádokról! Ahogy mondtam az előző üzeneteimben is, a szeretet a legfontosabb dolog amire a Földön szükséged van. Nem tudod kifejleszteni öntudatod, ha elméd tele van gyűlölettel, gőggel, irigységgel, félelemmel vagy versengő gondolkodással.
A galaktikus fény szövetsége figyeli válaszaitokat üzeneteikre és észleléseikre melyeket nektek küldenek. A reakcióidból láthatod, milyen fokon vagy öntudatoddal és hogy kész vagy-e egy globális találkozásra.
Örülök, hogy sok földi ember jelzett vissza szeretet-üzenetünkre szeretettel. Sajnos, még mindig túl sok ember van, akik megsértik a szeretetteljes embereket. Megpróbálják a hitüktől őket megfosztani. Mi figyeljük mindezt. Még mindig olyan mint 2000 éve, amikor az égi testvérünk akit Jézusnak hívtok, az e fajta emberek által keresztre lett feszítve. Csak azok akik kifejlett öntudattal rendelkeznek, csak azok képesek felismerni a fénymunkásokat. Ha valakit megtámadsz mert ő szeretetet és tudást valamint bölcsességet ad neked, akkor mindez tisztán mutatja hogy rossz energiák uralkodnak benned. Nyomnak téged a pozitív gondolatok elutasítására, gátolva a szellemi erőd megélésében. 
Ha a szellemi fényt és bölcsességet szeretnéd megtapasztalni, akkor próbálj meg meditálni. Tisztítsd meg magad az igazi fénnyel, és halgass az igazi önmagadra: A lelkedre. Csak a lelked taníthat meg rá hogyan ismerd fel az igazságot, a szeretetet és a fénymunkásokat. Nem az értelmiségi elméd. Ha működésbe hoztad a szeretetet a szívedben, soha senkit nem támadnál meg, csak azért mert Ő másképp néz ki vagy máshogy beszél és él mint te.
Ahogy mondtam korábban, minden bolygó egy iskola a szellemiség és a szeretet kifejlesztésére. Rajtad múlik, hogy használod e a szeretetet ebben az életben vagy sem. Mi nem fogjuk a munkát helyetted megcsinálni. Az Univerzumban mindenki keresztül megy ezen a fontos leckén. Az értelmiségi elméddel nem fogod tudni elérni a szellemiséget, mert hitrendszerekkel és hamis információkkal illetve társadalmi korlátozottsággal vagy programozva. Újraprogramozhatod elméd, ha képes vagy kitárni szíved a magasabb öntudatnak. Ha megnyitod a szívcsakrádat, csak akkor érezheted az igaz szeretetet... magadért, másokért és a természetért. Próbálj csatlakozni a szeretetenergiával ami a lelkedből jön. Ha ezt megteszed, akkor összhangban vagy a kozmikus központi öntudattal, vagy ahogy te hívod, az Istennel. Vannak földön emberek, akik nem szeretik a szeretetet, mert egész életükben úgy voltak tanítva, hogy ne mutassanak szerető érzéseket. Nem szeretik magukat, így hát mást sem tudnak szeretni igaz szeretettel. Ehelyett inkább alkohollal és cigarettával károsítják önmagukat. Félnek a szeretettől, mert ez rádöbbentené őket, hogy mennyire sok negatív energiákat teremtenek maguknak és másoknak. Ezt néhány dohányos rágalomnak fogja fel. EZ NEM AZ. Nem más mint a tudás ami segíteni fog nekik abban, hogy megértsék és meggyógyítsák önmagukat, hogy elérhessenek egy magasabb foku öntudatot. Mi segítünk nekik megérteni, hogyan működik az Univerzum. Magad teremted az életedet, gondolataid és érzéseid energiájával. A lét energiával dolgozik, és bölcs dolog ezt az energiát szerető szellemi módon használni.Nem önmegsemisítő módon. Ha szeretet van a szivedben, akkor szeretnéd hogy mindenki egészséges legyen, így hát mindenkinek megadnád a szükséges orvosságot. A legjobb orvosság a szeretet és a bölcsesség. A szellemi energia. Próbáld megérteni, hogy nekem mint plejádinak, semmi köze a ti politikai betegségetekhez, szervezeteitekhez, kultuszaitokhoz, vallásaitokhoz, vagy akármelyik nemzethez. Én megmondom neked hogyan szabadítsd fel önmagad ezektől a blokkoló energiáktól. Egyetlen fénymunkásnak nincs köze ezekhez az energiákhoz. Én a fény magasabb dimenziójából jöttem le egy fizikai testbe, hogy képes legyek kommunikálni veled, használva a nyelvet amelyet értesz.Azért vagyok itt, hogy figyelmeztesselek a szeretet útjáról, hogyan fejleszd szíved és öntudatod. Ez szükséges ha együtt szeretnél haladni az átalakító energiákkal melyek a Földre jönnek. Több ezer további fénymunkás van, akik ugyanezen okból jöttek a földre. Légy bölcs és hallgass rájuk. Az élet értelme, hogy lelki szeretett legyen a szívedben. Semmi más. Hogy ezt elérd, meg kell szabadulnod a negatív energiáktól. Tisztítsd meg önmagad a gyűlölettől, irigységtől, a drogoktól, gőgtől, és versengéstől vagy mások sértegetésétől. EZ NEM AZ IGAZI TERMÉSZETED. Az igazi az, szellemi és a lelkedben van, és ezt vissza kell hoznod a felszínre. Minden űrember azért van itt, hogy segítsen neked megtalálni igazi természeted. Ne pazarold el az életed erőszakossággal. A gyűlölet energia csak megbetegít fizikálisan és mentálisan is. A megsemmisüléshez vezet és elzár attól, hogy magasabb szinten kifejlődött bolygókra inkarnálodj. Sokkal bölcsebb szeretet-energiát teremteni. A szeretettel átalakítod a társadalmat, valami jobbá és meggyógyítod a természetet. Képes leszel érezni, ha valaki magasabb bölcsességet mond neked. A bölcsesség a szeretetből fakad. Ha az emberek többsége a földön szeretet-energiával rendelkezne, a spirituális emberek más bolygókról leszállnának és találkoznának veletek globálisan. Ne is számíts kapcsolatra ha az erőszak energiája van benned. Mi nagyon érzékenyek vagyunk és érezzük gondolataid és érzelmeid. Nézz bele hétköznapi életedbe, és figyeld hogyan reagálsz különböző helyzetekben. Lelki bölcsességedből, vagy úgy mint egy robot a Tv-ből programozva? Elsősorban az internetet mindenki csak eszközként használja, hogy másokat sértegessen és vitatkozzon velük. Azt gondolják árthatnak másoknak, mert senki sem láthatja őket.A valóságban önmaguknak ártanak, mert negatív karmát teremtenek és azt megkel tisztítaniuk egy másik életükben. Minden amit csinálsz és gondolsz az visszajön, korábban vagy később. Ez egy univerzális törvény amely segíti az emberek fejlődését. Így pillanatnyilag csakis szeretetteljes, spirituális emberekkel tartjuk a kapcsolatot. Mi mindenkit szeretünk, még akkor is ha valaki támad minket, mert mint lélek mindenki fény. Jelenleg csak fénymunkásokkal tartjuk a kapcsolatot. Az első kontaktus mindig álomban történik. Később fizikailag is lehetséges. Sok embert meglátogattam az asztrális síkon, és mások látták fényhajóinkat. Néhány évvel ezelőtt, magammal vittem 3 személyt a találkozásra a fénylényekkel, csillagcsaládommal. Előttünk álltak és több fényhajó lebegett felettünk. Azok a hajók gondolati és lelki energiával repülnek. Csak akkor állhatsz fénylények előtt, ha az aurád tiszta, amikor a frekvenciád és a szeretet-energiaszinted elegendően magas. Különben az energiájuk túl erős lenne számodra. Később, ha elég ember felébred, a fényhajóinkról való észlelések megemelkednek. Ha szeretet van a szívedben, nem lesz problémád az átalakító energiával, amely egyre erősödik ezen a bolygón. Ha van szeretet a szívedben, akkor nem félsz azoktól akik szeretetet és kozmikus bölcsességet adnak neked. Vissza adnád nekik azt a szeretetet. Szabadulj meg félelmeidtől. A félelem egy olyan földi irányító program, amit a média és vallások használnak, hogy megakadályozzanak abban hogy szellemi légy. Nyisd meg a szívcsakrád és enged hogy a lelked szeretete átvilágítsa. Szeretettel, készen állsz a bolygó átalakulására. Szeretettel, kész vagy kiszabadulni a kettősségből, és készen a magasabb fényenergiára. Küldj minden nap szerető gondolatokat a bolygónak. Ily módon segíteni tudsz más emberek fejlődésében, hogy jobb életet éljünk, ami a szeretetről és bölcsességről szól. Szereteted érjen el mindenkit. KÍVÁNOK MINDNYÁJATOKNAK SZABADSÁGOT, ÁLDÁST ÉS TUDATOSSÁGOT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése