2011. szeptember 26., hétfő

777ALAJE 6.rész

777ALAJE  ÜZENETE
(Hatodik rész) 

(Szeretnénk a szöveget eredeti állapotában meghagyni úgy, ahogyan ALAJE lefordíttatta nekünk magyarra. Így hiteles.  Nézzük el neki a sok szóismétlést, és inkább a mondanivalójára koncentráljunk. Csak olyan helyen finomítottunk, ahol valóban szükséges volt.)


                                                                   (Fotó: Sz.Sándor)

Üdvözletem! Alaje vagyok, a plejádi csillagrendszerből.
Ezekben a napokban sok transzközvetítést olvashatsz és hallhatsz, amelyek állítólag a Galaktikus Fény Szövetségétől származnak. Tudnod kell, hogy a legtöbbjük nem tőlünk érkezik, hanem azoktól a földön kívüliektől, akik nem a fény szolgálatában állnak. Embereket használnak akik tudnak közvetíteni, de nem spirituálisak eléggé ahhoz, hogy megtudják állapítani kitől közvetítenek.  A nevünket használják, hogy elhidd félrevezető információikat. Az egyik trükkjük az, hogy elkábítanak gyönyörű szép történetekkel, hogy milyen szép az élet itt a Földön. Neked nem is kell tenni semmit, és nem is kell megtisztítanod magad a belső megrekedéseidtől, mert az megtörténik magától. Egyszerűen csak azt akarják elérni, hogy te álom állapotban maradj. Ezeket a trükköket alkalmazzák azok számára, akikre nincs hatással a Tv. Azt szeretnék, hogy várakozó sávban maradJ. Vannak olyan közvetítések, melyekben évtizedeken át mondják az embereknek, hogy a kontaktus közel van. Mi majd érkezünk ebben és ebben az időben, és semmi sem történik. Az emberek teljesen elveszítették türelmüket a várakozásban, ahelyett hogy belső szellemi megtisztulásra és növekedésre törekedtek volna. Egy jó példa erre amit 2008 októberében láthattál. A Galaktikus Fény Szövetsége soha nem tenne ilyesmit. Mi csak akkor landolnánk tömegesen a Földre, ha az emberek többsége meghívna minket. Ez egy kozmikus törvény. Amikor mi jövünk, azt mindenki tudni fogja. Ezt minden fény munkás érezni fogja, mert telepátiát alkalmazunk. A MI üzeneteinkben, mindig bölcsességet adunk számodra, hogy kifejleszthesd öntudatod és hogy galaktikus emberré válhass.A mi információink rövidek és közvetlenek. Mindabból ami a legfontosabb.
Nem beszélünk órákon át egy dologról. Ez csak energia és idő pazarlás. Soha nem beszélünk semmilyen földi időpontról mert tudjuk, hogy a jövő nem meghatározott dolog és ez nem függ semmilyen földi időponttól. A jövő minden másodpercben változik,  összhangban a földi-emberek többségének gondolataival és érzéseivel. Tehát, sok eshetősége van a jövőnek. Mi nem tartunk órarendet vagy naplót falon lógatva, hogy megtervezzük lépteinket. Cselekszünk amikor az idő , hely, energia és a kozmikus törvények megfelelőek. Már elmondtam, ahogy az energiák emelkednek, az egyirányú gondolkodás már nem fog működni. Több irányból fogtok szemlélni egy témát. Használnod kell az ösztönös megérzéseidet a szíveddel és a lelki bölcsességeiddel is, hogy megértsd az életet és a létezést.
Még egy dolog amit meg kell jegyezned! Azok a földön kívüliek akik nem a fényt szolgálják, szintén rendelkeznek űrhajókkal. Kifejlődött szív és szellemi érzékenységgel megtudod különböztetni az ő űrhajóikat a mieinktől. Lehetséges, hogy egy nap ezt meg is kell tenned. Ebben az esetben egy nagy tisztítás lesz a Földön, és evakuálnánk az embereket a hajóinkkal. Egy ilyen helyzetben a sötét oldal szintén jönne a hajóikkal. Akkor, tudnod kell hova szállj fel. Ez csak egy lehetőség. Lelki figyelemmel és szeretettel a szívedben, fel vagy készülve minden helyzetre. Az átalakulás, bármelyik pillanatban bekövetkezhet, ha elég ember összpontosít a saját szellemi fejlődésére. A természetes folyamatok az Univerzumban, nem függnek semmilyen földi naptártól. Csakis a szellemi erőtől és evolúciótól. A teremtés teszi a dolgát. Mi a Galaktikus Fény Szövetségénél mindent az Univerzum bölcs irányítása alatt csinálunk. Figyeld gondolataid, hogy milyen jövő-eshetőségbe fekteted energiádat. Most már érted, miért fontos kifejlődni szellemileg. Elegendő szellemi gondolat, megteremthet egy szellemi jövőt. A negatívak csak kellemetlen jövőt tárnak eléd. Tehát, fontos meggyógyítani minden blokkoló energiát, mely ebből vagy a múlt életből származnak. Töröld a korlátolt gondolkodást mint pl.:
Túl gyenge vagyok, nem méltó a bölcsességre, önszeretet hiányosság, alacsony önérzet, gyűlölet vagy irigység és félelem valamitől. Az összes ilyen gondolat olyan mint egy vírus, ami blokkol téged önmagad kifejlesztésében. Bármikor megváltoztathatod ezt az energiát, pozitív energiára. Nincs szükséged erre engedélyt kérned senkitől, mert ez csakis a TE választásod. A gondolatok és érzések az oka minden teremtésnek. Lényeg, hogy mindig arra gondolj amit SZERETNÉL, és ne arra amit nem szeretnél. Ha ki szeretnéd törölni ezeket az elakadásokat, akkor csinálj egy rövid meditálást, hogy újra programozd önmagad.

                                                                                                      (Fotó: Sz.Sándor)                                  

Helyezkedj el kényelmesen. Hunyd le a szemed. Képzelj el egy fényörvényt ami az Univerzumból jön és megtölti egész tested. Érezd ezt az energiát, és lélegezd be. Tedd a kezed a szívedre és képzeld el, hogy egy vagy a lelkeddel.
Most mond önmagadnak:

                                              

- Nyitott vagyok megkapni minden bölcsességet ami csak létezik.
- Megengedem a lelkemnek, hogy meggyógyítson és tanítson szeretettel.
- Örömmel tanulok.
- Kész vagyok a bölcsességre.
- A mindenség javára használom bölcsességem minden tapasztalatát.
- Szeretem önmagamat.
- Barátságos és szeretetteljes vagyok.
- Egészséges vagyok.
- Bátor vagyok.
- Független vagyok és a saját döntéseimet hozom.
- Felelősséget vállalok saját életemért.
- Összeköttetésben vagyok a kozmikus központi öntudattal.
- A fény szolgálatában használom tehetségeim.
- Együttérzés van a szívemben.
- Hálás vagyok minden jó dologért az életemben.
- Szeretetet adok és kapok.
- Szeretetteljes életet élek.
- Felhasználom a szeretetet, hogy, átváltoztassanak minden blokkoló energiát.
- A szeretet a legnagyobb erő ami létezik.

Tedd ezeket a kijelentéseket amikor csak tudod, hogy növeld energiádat és tudatosságodat!

                                                         (Fotó: Sz.Sándor)

A LÉT FÉNYE VILÁGOSÍTSA MEG LELKETEKET!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése