2011. szeptember 21., szerda

Rólunk

RÓLUNK:


                                                                                                     (Fotó: Sz.Sándor, Tisza-Tó)

Már gyerekkoromban felismertem, hogy sokkal érzékenyebb vagyok az átlagnál. Szorosabb kapcsolatom volt az összes élőlénnyel és tiszteltem minden létező életet. Mindig nagyon szerettem a természetet és a madarakat.


20 éves koromban nagy késztetést éreztem egy gyermek meggyógyítására. Folyton kerestem a természetgyógyászat című lapban az olyan cikkeket, ahol kézrátételes gyógyításokról írtak. Gondolatomat az együttérzés és a szeretet vette körbe.
Éreztem a szeretet Isteni forrását, és ennek minden testi-lelki betegségre kiterjedő gyógyító erejét.
 
Hittem Istenben, viszont soha nem tudtam azonosulni egyik vallással sem. Azok többnyire elítélik a természetes emberi megnyilvánulást és ebből adódóan bűntudatot is kelthetnek az emberekben. Minden emberi gondolat vagy cselekedet, amely a szeretet jegyében valósul meg és mások megsegítésére irányul, az természetes, Isteni, magas rezgésű energiákat ad.

Több könyvet is olvastam a földönkívüliekről. Érdekes módon csak azokkal tudtam azonosulni amiben a szeretetet éreztem. Aztán megvalósult egy csoda. Találkoztam a Fénnyel. 
Ez csoda, egy emberi felfogással nehezen elképzelhető szeretettel vett körbe, ami hosszú időn keresztül betöltötte életemet.

Aztán idővel sajnos, a negatív környezetem elvette az energiám nagy részét. Megéltem életem mély pontjait és a jövőt kilátástalannak éreztem.

2010 év vége felé, egyik kedves régi osztálytársam (T.Sanyi) elküldte nekem, a youtube oldalon lévő 777alaje videóit. Amikor megnéztem ezeket, már első pillanattól éreztem a változást magamban. Külön-külön az összes sort áttanulmányoztam, aztán kezdetét vette a gondolati-lelki megtisztulás, majd ezt követően a spirituális fejlődés. Ekkor találtam rá Amorah Quan Yin Plejádok Fényküldöttei című könyvére, amivel most eredményesen haladok. Életem megváltozott, most boldog vagyok és újból szeretek minden életet magam körül. Folyamatos késztetést érzek az emberiség, az állat és növényvilág, valamint a Földanya megsegítésére. Teszem ezeket úgy, hogy a lehető legtöbb gondolataimat és cselekedeteimet az Isteni igazság és az Isteni  szeretet Fénye vegye körbe.

Különösen nagy boldogság számomra az, hogy sikerült a Sz.Sanyit egy mélyen negatív környezetből kiemelnem és most Ő is azon dolgozik, hogy hogyan tudjuk szebbé és boldogabbá tenni az emberiség jövőjét.

Szeretettel: Egy Fénymunkás.


Sándor:

030.jpg
                                                   (Fotó: Sz. Sándor, Macedonia hajnalban)



Egyik kedvenc időtöltésem a fotózás. Hogy miért? Mert nagyon szeretem a természetet és minden szépséget ami körülvesz engem. Ha valami különlegeset érzek abból amit látok, akkor azt mindig lefotózom amikor csak tehetem. Sosem voltam jártas az spiritualitás világában és néhány évvel ezelőttig még nevettem mindazokon akik azon fáradoztak, hogy felnyissák szemem. Legjobb barátomnak köszönhetően megvilágosodott bennem minden olyan elképzelés és gyermekkori helytelen negatív beidegződés, ami akadályozta ez irányú fejlődésem. Hálás vagyok neki mindazokért a tanításokért és segítségekért, amik nélkül elvesztem volna az élet szürke homályában.  

Ajánljuk mindenki figyelmébe 777ALAJE videóit a youtube-n, vagy érdekes olvasmányként a jobboldali menüben! Kellemes időtöltést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése